
2017. június 10-én tartottuk az E.ON EnergiaKözösségek program 2016/17-es évadának záró ünnepségét az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben, Budapesten. A záró rendezvényre sok érdekes programmal, előadásokkal és meglepetés kiállításokkal készült a GreenDependent.
Csak néhány példát említve:
- Gyulai Iván, ökológus, az Őkológiai Intézet Alapítvány elnöke és Feldmár Nóra, ipari ökológus, a Védegylet, Átalakuló Közösségek munkatársa adott elő a résztvevők számára felvillantva alternatív lehetőségeket, melyek támpontot kínáltak a résztvevők verseny utáni környezettudatos gondolkodásának és gyakorlatainak elmélyítéséhez.
- Többek között készültünk fényképkiállítással a korábbi évek legszebb pillanataiból és poszter kiállítással a harmadik versenyfeladat megoldásaiból
- Meghallgattuk a legsikeresebb energiamegtakarító csapatok tippjeit és tapasztalatait
- Átadtuk a díjakat és közösen ünnepeltünk
A rendezvény részletes beszámolója, további képek és letölthető előadás anyagok ITT elérhetőek!







