GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

Spórolunk@kiloWattal az ünnepek jegyében

A Spórolunk@kiloWattal programunk keretein belül 19 hazai önkormányzati és közintézmény jellegű épület versenyez egymással egy éven keresztül, 2016. március 1. és 2017. február 28. között. A verseny lényege, hogy melyik épület tud elsősorban viselkedésváltozással minél több energiát megtakarítani saját korábbi fogyasztásához mérten. A megtakarítás motorjai természetesen az épületekben dolgozók maguk, és közülük is kiemelkednek a helyileg szerveződő Munkahelyi EnergiaKözösségek tagjai.

A verseny utolsó negyedévéhez ért, ráadásul az ünnepek is egyre közelednek. Ennek szellemében szeretnénk bemutatni két példát, hogy mik történtek az utóbbi időben a résztvevő magyar épületekben.

Egy nap az erdőért az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársai a tiszta környezetért

2016. november 11-én az Erdőmentők Alapítvánnyal közösen önkéntes napot szerveztek a Spórolunk@kiloWattal kampányban résztvevő egyik épület, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, dolgozói a fenntarthatóság, a környezet védelme és szépítése érdekében. Mintegy két tucatnyian, jogászok, adminisztrátorok, vezetők és beosztottak egy napjukat önkéntes munkára ajánlották fel, és szemetet szedtek a Kőbányai erdőben. A ligetes terület egy részét tisztították meg az ott illegálisan elhelyezett építési és háztartási hulladékoktól, de találtak sok gumiabroncsot, sőt, egy „ott felejtett”, darabjaira esett Trabantot is kihoztak a fák közül.

Az ilyen munkahelyen szervezett önkéntes akcióknak az eredeti rendeltetésén túl van másodlagos, korántsem elhanyagolható közösségerősítő hatásuk is: nyilvánvalóvá teszik, hogy egy közös célért, a természet védelméért együtt, beosztástól, képesítéstől függetlenül lehet tenni. Valamint felhívják a figyelmet, hogy kicsiben, helyben  is lehet és érdemes fontosat alkotni, a köz javára tenni – akár egy erdő megtisztításával, szemétszedéssel is. A dolgozók 1,5 tonna szemetet szedtek össze, gratulálunk nekik!

Miskolcon járt a "Spórolunk@kiloWattal Mikulás"

A Miskolci Polgármesteri Hivatal egyik épületében járt a Spórolunk@kiloWattal Mikulás, és a következő levelet hagyta a dolgozók asztalán, némi szaloncukor kíséretében:

A Spórolunk@kiloWattal Mikulás

December elején már kopaszak a fák,
lassan eljön hozzánk az öreg Mikulás.

Fehér szakállát rázva
kíváncsian néz be a szobákba.

Közben rosszallóan csóválja fejét.
Hm… üres szoba és megy a számítógép?
Ég a villany, s a monitor sem pihen?
Ki látott már ilyet a spórolás évében?

De szerencsére csak elvétve
akad ilyen helyiségre.
Hisz az épületben lakók jó része,
a nemes, s magasztos célt megértve
takarékos és igyekvő,
a klímaváltozás ellen cselekvő!
S itt vannak még a beépített „krampuszok”,
kik segítik ellátni ezt a feladatot.

Megnyugszik így már a Mikulás.
Nem vész kárba a sok finomság.
Ajándékot hoz a jóknak,
az energiát spórolóknak.
De jaj annak, - gondolja -,
aki egész évben csak pazarolta a kilowattokat!
Jutalmul annak csak virgácsot hagy.

Kíváncsian várja hát,
mennyit spóroltak meg a kollégák!
Reménnyel a szívében köszön el.
Jövőre csak annyit kíván:
„Spóroljatok! Spóroljatok kedves kollégák!
Ne vesszenek kárba az energiák!”

Ugyanez az épület augusztusban esszéíró pályázatot is hirdetett energiatakarékosság témában. Álljon még itt a nyertes esszéből egy részlet, akár újévi fogadalomhoz ötlet gyanánt: "Olykor-olykor álomra hajthatod a fejed már szürkületkor, még ha nincsenek is tyúkjaid. Talán megpróbálhatsz gyertyafénynél beszélgetni családtagjaiddal a félhomályban ahelyett, hogy mindannyian laptop fölé görnyedtek, vagy az okos telefonotokat simogatjátok. Sose feledd, hogy amikor takarékoskodsz az árammal, nem csak a tárcádat kíméled, hanem még valamit, aminek az értéke pénzben nem kifejezhető, és ami alapfeltétele az emberi létnek: ez pedig nem más, mint a legnagyobb kincsünk, az ANYAFÖLD!"

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: