GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

Optimista kezdet – az alapállapot kérdőív első tanulságai

2019 márciusában kérdőívvel mértük fel a Fenntartható Fenntartó energiamegtakarítási versenyben résztvevő munkahelyi energiaközösségek körében az energiatudatos szemléletmód és magatartás meglétének szintjét, a versennyel kapcsolatos hozzáállást és motivációkat, valamint a verseny eredményességével kapcsolatos egyéb várakozásaikat és feltételezéseiket. A kérdőívet a projektben érintett nyolc országból összesen 165-en, Magyarországról pedig 31-en töltötték ki. Azaz, a hazai csapattagok értékelésben való részvétele átlagon felüli volt. A kérdőívet a hazai önkormányzatok közül a legtöbben - 14-en (a három csapat mintegy 90%-a) - Újpesten töltötték ki, míg Pestszentlőrinc-Pestszentimrén, Budaörsön és Kaposváron pedig 4-4 fő vett részt a felmérésben.

A válaszok értékelésére teljes körűen még nem került sor, annak igazán a záró állapottal összevetve lesz értelme. Bizonyos tanulságokat azonban már most is érdemes levonni. Így például a válaszokból kiderült, hogy a válaszadók többsége már a verseny megindulásakor is úgy tekintett magára, mint aki minden tőle telhetőt megtesz az energiatakarékosságért. Ezen a téren a más országokhoz képest a magyar válaszadók voltak a legbizonytalanabbak (vagy legőszintébbek?), de 58%-uk még így is energiatudatosnak mondta magát:

A válaszokból az is kiderül, a csapatok alapvetően optimisták. Egyrészt többségében valószínűsítik, vagy egyenesen biztosak benne, hogy hatással tudnak lenni más kollégáikra is:

Másrészt a csapatok várakozásai a megtakarítások terén is pozitívak. A válaszadók csupán fele vár kisebb mértékű, 0-5%-os energiafogyasztás csökkenést a versenytől, a bő másik fele azonban ennél nagyobbat. Sőt, minden nyolcadik csapattag akár még 16-20%-os csökkenést is el tud képzelni:

Kívánjuk, hogy a legoptimistább elképzelések váljanak valóra!

A verseny lezárását követően a projekt értékelési feladataiért felelős Wuppertal Intézet újabb adatfelvétellel méri majd fel és értékeli a versenynek tulajdonítható változásokat.

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

Facebook

Kislábnyom:

EnergiaKözösségek:

Hatékony Ház Napok:

ENERGISE: