GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

Lezárult a Spórolunk@kiloWattal projekt: olvashatók a záró kiadványok és jelentések

Szeptemberben lezárult a Spórolunk@kiloWattal projekt, amely 9 európai országban összesen 176 középület részvételével zajlott. Az épületek energiafelhasználás-csökkentési programban vettek részt, amelyben viselkedésváltozással és a napi gyakorlatok vizsgálatával, áttalakításával takarítottak meg energiát. A projekt során minden épületben helyi csoportok, ún. Munkahelyi EnergiaKözösségek alakultak, akik a helyi kampányt szervezték. A résztvevő épületek 73%-ban sikerült átlagosan 8% energiát megtakarítani. A legsikeresebb épületek azonban ennél sokkal nagyobb megtakarítást is el tudtak érni: a nyertes belga épület 25%-kal csökkentette a kampány egy éve alatt fogyasztását.

A megtakarítás mellett fontos még kiemelni a program közösségformáló hatását is, amelyet az értékelés során az épületek vezetősége és dolgozói is kiemeltek.

A közös erőfeszítések és helyi akciók, tevékenységek megerősítették és formálták az épületek dolgozói közösségeit, és így megteremtették a fenntartható energiafogyasztás folytatásának alapját és lehetőségét. Szintén az értékelés során a megkérdezett dolgozók 86%-a vélekedett úgy, hogy a projekt befejezése után is folytatni tudja majd az energiatakarékos napi gyakorlatot.

A projekt magyarországi eredményeit összefoglaló brossúra elérhető ITT, a záró rendezvényről és legjobb magyar eredményekről pedig ITT.

Az európai, 9 országban elért eredményekről ITT lehet bővebben olvasni.

A GreenDependent Intézet vezetésével a projektről részletes értékelés is készült angol nyelven: összefoglaló, részletes értékelés, ppt összefoglaló az eredményekről.

A projekt magyar nevű honlapja további anyagokkal hírekkel: www. sporolunk.org

Angol nyelvű honlap: www.saveatwork.eu

Az itt megjelenített tartalomért kizárólag a szerzők felelnek, így az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját. Sem a Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynökség (EASME), sem az Európai Bizottság nem vonható felelősségre az itt feltüntetett információ bárminemű felhasználásának esetleges következményeiért.

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Facebook

Kislábnyom:

EnergiaKözösségek:

Hatékony Ház Napok:

ENERGISE: