GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

Jó hangulatban zajlott le az első két koordinátor képzés október és november folyamán az EnergiaKözösségek program keretén belül

Idén 10. alkalommal ismét elindult az EnergiaKözösségek program, 8. éve pedig az E.ON Hungária Csoporttal együttműködésben, E.ON EnergiaKözösségek néven fut. A program keretében a versenyre való felkészülést segítő első két képzést október és november folyamán tartottuk Budapesten a közösségeket vezető önkéntes klíma-koordinátorok számára.

 

Az első koordinátor képzés október 16-án volt, ahol fő témáink a közösségszervezés, a motivációk feltárása, a klímaválság jelentőségének és a kisközösségek szerepének hangsúlyozása voltak. A képzés ismerkedő játékokkal kezdődött: kiderült, hogy ki tud csoki tortát sütni, hogy hogyan kell a GJ-t MWh-ra átváltani és hogy ha a fűtést 1 fokkal lejjebb vesszük, 6-10% energiát takaríthatunk meg. Az EnergiaKözösségek program áttekintő bemutatása után a résztvevők elmondták, kikből szeretnének csoportot alakítani és kiscsoportokban „beszervező kampányt” is tervezetek. Ezen kívül szó volt még a fogyasztási referencia adatokról és a háztartási adatlapról is, de tippgyűjtő versenyt is rendeztünk a nappali energiafogyasztásának csökkentésével kapcsolatban.

második képzést november 20-ra időzítettük, itt a koordinátorok motiválása és támogatása mellett az energiamegtakarítás gyakorlatának megismerése, illetve az EnergiaKözösségek honlapon található megtakarítást mérő kalkulátor használatának elsajátítása állt a középpontban. Második képzésünket rövid bemutatkozással, és a program folyamatának, fontos időpontjainak felelevenítésével kezdtük, ami ezért is hasznos volt, mert nem minden koordinátor tudott az első találkozóra eljönni. Átbeszéltük, hogy ki hol tart a közössége szervezésében, megismerkedtünk részletesen az új honlap használatával és a megtakarítási kalkulátor kezelésével. Kiderítettük, hogy a vasaló, a vízforraló, a hajszárító, vagy a pirító fogyasztja-e a legtöbbet rendszeres használat mellett és bepillantottunk a háztartási energia-felmérés részleteibe. A képzések nagyon jó hangulatban, lelkes részvétellel zajlottak és a finom szezonális és helyi termelői alapanyagokból készült ebéd sem maradt el.

Idén is sok olyan lelkes és felelősségteljesen gondolkodó ember talált rá felhívásunkra, aki úgy érezte, szeretne tenni azért, hogy a környezet- és energiatudatos szemléletet népszerűsítse és terjessze családja, barátai, ismerősei, vagy munkatársai körében. A jelentkezők között sokan korábban még nem vettek még részt a versenyben, de vannak visszatérő versenyzők is. A közösségek területi eloszlása is változatos: jelentkeztek koordinátorok kisebb településekből és a nagyobb városokból is az ország egész területéről, így mindenfelé alakulnak már a csapatok.

A koordinátorok november hátra lévő részében közösségeik összeszervezésén dolgoznak majd. December elsején pedig kezdődik a verseny, a májusig tartó havi mérőóra leolvasással, ám már most el lehet kezdeni felmérni energiahasználati szokásaink és körülményeink online kérdőívünkkel.

A verseny decembertől jövő májusig tart majd, ezalatt kétheti rendszerességgel küldünk energiamegtakarítási tippeket, illetve három kreatív feladattal is készülünk, amik segítséget adnak a háztartásoknak, hogy felmérjék fogyasztási szokásaikat, és megtakarítási, zöldülési célokat tűzzenek ki. Az első versenyfeladatot meg is hirdettük már, ami a háztartási energia-felmérés kitöltése lesz egy kis közös feladattal fűszerezve. A háztartási energia-felmérést bárki kitöltheti, aki szeretné megismerni energiafogyasztási szokásait és adottságait.

Részletek a programról:

www.energiakozossegek.hu / info@energiakozossegek.hu

Kedvcsináló:

  • összefoglaló kisfilm az EnergiaKözösségek programról,
  • kisfilm a program 7. évadának záró rendezvényéről.

Összefoglaló: Zsemberovszky Linda, GreenDependent

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: