GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

SAJTÓKÖZLEMÉNY - Őshonos gyümölcsfák ültetésével fejezték ki a pécsi családok kislábnyomos életmód iránti elkötelezettségüket

A GreenDependent Intézet 2021-ben a Pécsimami Egyesülettel együttműködve 21 Pécs környéki háztartás éves életmódjához kötődő karbon-lábnyomát számította ki, hogy bemutassa, életmód-változtatással is lehet csökkenteni a családok környezeti terhelését, karbon-lábnyomát. A program részeként korábban szakmai rendezvényt is tartottak, ahol a csökkentési lehetőségeket mutatták és vitatták meg, majd lezárásként a programban résztvevő szervezetek a közösség résztvevőivel fákat ültettek.

A Daikin Hungary Kft. támogatásával megvalósult kezdeményezés fő célja, hogy a résztvevő háztartások megismerjék a mindennapi életmódjukkal járó karbon-lábnyom méretét, elkezdjék a csökkentési lehetőségek felderítését, és így támogatást kapjanak a klíma-tudatos életmód kialakításához.

A számításba bekapcsolódó családok egy főre vetített, a kutatásban mért tényezők alapján számított karbon-lábnyomának átlaga 2,74 t CO2 a 2020-as évre vonatkozóan[1], amely nagyon bíztató eredmény, és alátámasztja, hogy lehetséges az átlagos 6,2 t CO2e / fő / év[i] lábnyomnál kisebb karbon-lábnyomon élni. Ennek fényében a Párizsi Megállapodás kapcsán 2030-ra vállalt, 2-2,5 t CO2e / fő / év célérték sem tűnik elérhetetlennek abban az esetben, ha a csökkenést sikerül fenntartani, tovább növelni, és a kislábnyomos életmódot széles körben elterjeszteni.

A programba bevont 21 Pécs környéki háztartás 2021. november 6-án, a GreenDependent Intézet karbon-lábnyom számításról tartott rövid beszámolója után, egy közös faültetésen vett részt, ahol őshonos gyümölcsfákat ültetett el a PécsiMami Egyesület a Daikin Hungary Kft munkatársaival együtt. A faültetéssel a résztvevők azt is jelezték, hogy mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk életvitelünkért, amelynek részeként karbon-lábnyomunk csökkentése elkerülhetetlen annak érdekében, hogy a felmelegedést a Párizsi Megállapodásban rögzített 1,5°C-ra korlátozzuk.

A PécsiMami Egyesület Pécs és Baranya megyei családok számára szolgáltat a mindennapi életükhöz fontos információkat és egy online portált is működtetnek, ahol minden egy helyen megtalálható, amire egy szülőnek szüksége lehet.

A GreenDependent Intézet küldetése a fenntartható életformák, termelési módszerek és fogyasztási szokások kutatása, kialakítása és terjesztése, az egyik legfontosabb célcsoportja pedig a lakosság. Az Intézet már eddig is számos nemzetközi projektben vett részt, amelyek szinte mindegyikében a magyar lakosság egy-egy csoportját vonta be: energiamegtakarításra, életmódváltásra fókuszálva, élő laboron, részvételi konzultáción, közösségi alapú változáson keresztül. Az elmúlt években pedig egyre nagyobb teret nyert a saját rendezvényeiken túlmutató karbon-lábnyom-számítás, és az annak ellentételezéséhez kapcsolódó faültetés.

A Daikin elkötelezett híve a fenntartható fejlődésnek: egyrészt nagy hangsúlyt fektet saját károsanyag-kibocsátásának csökkentésére, másrészt az általa kínált környezettudatos épületgépészeti megoldások segítik ügyfeleiket az épületek energiafelhasználásának és karbonkibocsátásának jelentős csökkentésében. Éppen ezért a Daikin örömmel támogat szemléletformáló programokat, amelyek környezetünk és klímánk védelme érdekében is ráirányítják a figyelmet egyéni döntéseink fontosságára.

A GreenDependent és a Daikin büszke a megvalósult együttműködésre, de elsősorban a pécsi közösségre és munkájukra. A közösségre, amelynek tagjai nemcsak összetartóak, de előremutatóan tudatosak is, törekszenek a fenntartható életmódra, mindezzel jó példát mutatva más közösségeknek is.

 

További információk, sajtókapcsolat:

GreenDependent Intézet:

Daikin Hungary Kft.:

PécsiMami Egyesület:

Vadovics Edina

Szalai Gabriella

Gellén Nóra

e-mail:
info@greendependent.org

e-mail:
szalai.g@daikin.hu

e-mail:
gellennora@pecsimami.hu

telefon: 20/512 1887

www.daikin.hu

telefon: 70/350-2099

www.intezet.greendependent.org

 

www.pecsimami.hu

 

Fotók: ©PécsiMami, ©GreenDependent



[1] https://intezet.greendependent.org/hu/karbon-labnyom-Pecs



[i] Az itt megadott átlagos érték szintén fogyasztás alapú karbon-lábnyom számítás eredménye, 2006-ban felvett adatok alapján. Forrás: Ivanova, D. et. al. (2017) Mapping the carbon footprint of EU regions. Environ. Res. Lett. 12 054013. Letölthető: https://iopscience.iop.org/article/

 

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: