GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

EnergiaKözösségek program – félidő

2018 szeptemberében újra elindult az EnergiaKözösségek program, immár hetedik alkalommal. A versenyt 21 csapat kezdte el, most, a verseny félidejéhez érve még 15 csapat van versenyben, az ország különböző városaiból, községeiből.

 

 

Hogyan is jutottunk el idáig?

Októberben és novemberben tartott klíma-koordinátor képzéseink után megkezdődött a csapatok szerveződése, decemberben pedig elindult a verseny a referenciaadatok begyűjtésével és az első óraleolvasásokkal.

Januárban bele is csaptunk az első versenyfeladatba, a háztartási energia-felmérések elkészítésébe. A kihívásba nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a versenyzők: nem csak hogy minden csapattól érkezett be felmérés de a háztartások 90 százaléka kitöltötte az adatlapokat!

Túl vagyunk már a második koordinátor képzésen is. Itt a koordinátori lét sikereiről és nehézségeiről beszélgettünk, illetve kreatív feladatokat oldottunk meg, hogy játszva tanuljunk az energiamegtakarításról. Vasaltunk, vizet forraltunk, pirítóst készítettünk és mértük az egyes berendezések fogyasztását. Ismerkedtünk termékjelekkel és kérdőívet is töltöttünk ki.

Hol tartunk most?

A verseny félidejénél, és a második versenyfeladatnál.

Február végén elkezdődött az öt hetes karbon-böjt, aminek keretében a versenyző csapatok a hetek tematikus feladatait követve próbálnak még több energiát és vizet megtakarítani. Már túl vagyunk a készenléti üzemmódhoz, a fűtéshez és fürdőszobához kapcsolódó kihívásokon. Most éppen a böjt negyedik témájánál, a konyhai eszközöknél és főzésnél járunk, de átra van még az utolsó hét, amikor közösségek saját tematikát választhatnak a spóroláshoz.

A karbon-böjthöz bármikor be lehet csatlakozni a kihívást kedvelő zöld szelleműeknek, akár a GreenDependent által összeállított böjti naptár mintáját, vagy akár saját feladatokat követve.

Mi van még hátra?

Sok mindenen túl vagyunk már, de közel sem ért még véget a verseny. Hátra vannak még az utolsó, áprilisi és májusi óraleolvasások. És tartogatunk még egy kreatív feladatot is a versenyzőknek, áprilisra is.

És ne feledjük el a legfontosabbat: május 25-én meg is ünnepeljük a verseny végét finom ebéddel, tortával, játékkal és - nem utolsó sorban – értékes díjakkal.

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: