GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

E.ON EnergiaKözösségek Záró Rendezvény 2017

 

2017. június 10-én tartottuk az E.ON EnergiaKözösségek program 2016/17-es évadának záró ünnepségét az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben, Budapesten. A záró rendezvényre sok érdekes programmal, előadásokkal és meglepetés kiállításokkal készült a GreenDependent.

Csak néhány példát említve:

  • Gyulai Iván, ökológus, az Őkológiai Intézet Alapítvány elnöke és Feldmár Nóra, ipari ökológus, a Védegylet, Átalakuló Közösségek munkatársa adott elő a résztvevők számára felvillantva alternatív lehetőségeket, melyek támpontot kínáltak a résztvevők verseny utáni környezettudatos gondolkodásának és gyakorlatainak elmélyítéséhez.
  • Többek között készültünk fényképkiállítással a korábbi évek legszebb pillanataiból és poszter kiállítással a harmadik versenyfeladat megoldásaiból
  • Meghallgattuk a legsikeresebb energiamegtakarító csapatok tippjeit és tapasztalatait
  • Átadtuk a díjakat és közösen ünnepeltünk

A rendezvény részletes beszámolója, további képek és letölthető előadás anyagok ITT elérhetőek!

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: