GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

SAJTÓKÖZLEMÉNY: Összefogott a polgármester és a takarítónő a klímaváltozás ellen − Díjazták az energiamegtakarításban aktív középületeket

Május 25-én került sor a „Spórolunk@kiloWattal – Munkahelyi EnergiaKözösségek” egyéves energiatakarékossági kampány záró- és díjátadó rendezvényére. A programon elsősorban az európai uniós támogatású versenybe benevezett önkormányzatok és közintézmények EnergiaKözösségeinek tagjai képviseltették magukat, de mellettük érdeklődő vendég önkormányzatoknak is lehetőségük volt részt venni.

A 2016. március 1-től 2017. február 28-ig tartó versenyben hazánkból 19 középület mintegy 2000 dolgozóval vett részt. A kampány lényege az volt, hogy az egyéves időszak alatt a középületek dolgozói korábbi fogyasztásukhoz mérten minél több energiát takarítsanak meg elsősorban viselkedésváltozással, azaz a napi rutin átgondolásával és megváltoztatásával. A projekt hazai partnere a GreenDependent Intézet volt, a sikeres versenyzéshez az Intézet munkatársai biztosították a szakmai hátteret, anyagokat, valamint a koordinációt.


A kampányban az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Nemzetgazdasági Minisztérium, Budapestről a hegyvidéki, zuglói és a kispesti önkormányzat, továbbá Eger, Kecskemét, Miskolc, Pázmánd, Pécel, Pitvaros, Szarvas és Tata önkormányzata vett részt egy vagy két épülettel, és mérettette meg magát három versenykategóriában: legtöbb energiamegtakarítás, legjobb kampány, valamint a legjobb és legfenntarthatóbb energiamegtakarítási akcióterv.

Az energiamegtakarítás tekintetében mindegyik épület elsősorban önmagával versenyzett, hiszen saját korábbi fogyasztásukhoz mérten kellett takarékoskodniuk az energiával a verseny egy éve alatt. Online "Megtakarítás Kalkulátor" segítette a fogyasztás (áram és gáz/ távhő) nyomon követését, az adatfelvitelt legalább havi rendszerességgel végeztek az épületek erre kijelölt dolgozói. Ebben a kategóriában Pázmánd Polgármesteri Hivatala ért el első helyezést -13,2 %-kal, a kispesti Vagyonkezelő Műszaki Szervezet -8,9 %-kal második helyen végzett, Kecskemét Városháza pedig harmadik helyezést szerzett -6,7 %-os megtakarítással.
A legjobb kampány versenykategóriában a Miskolci Polgármesteri Hivatal két épülete végzett az első két helyen, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pedig a harmadik helyet vívta ki magának.
A legjobb és legfenntarthatóbb akciótervet pedig a Miskolci Polgármesteri Hivatal kisebbik épülete, a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársai készítették.

A három versenykategória nyertesei egy-egy előadás keretében megosztották sikerük titkait a többi résztvevővel. Pázmánd polgármester asszonya beszámolt például arról, hogy a hazai partnertől kapott energiamegtakarítási tippeket mindig közösen átbeszélték az aktuális téma iránt éppen legjobban érdeklődő dolgozó vezetésével, sőt a lakosság számára is elérhetővé tették ezeket. Az azonosított jó gyakorlatok betartását pedig az épület takarító nénije ellenőrizte folyamatosan, aki olykor lámpát kapcsolt, ablakot zárt, de mindenek előtt figyelmeztette a kollégákat, ha kellett, akkor pedig forró teával várta őket a hideg téli reggeleken. A jutalom sem maradt el, első helyezettként 150 ezer forint értékben kaptak utalványt, amelyet energiatakarékos eszközök vásárlására fordíthatnak, továbbá egy felelős étteremben költhetnek el megünnepelve a közös erőfeszítéseket. Ezen kívül ketten  Brüsszelbe utazhatnak, hogy részt vegyenek a nemzetközi díjátadó rendezvényen. A polgármester asszony a takarító nénit választotta maga mellé utasnak, ezzel is kifejezve, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben mindenki hozzájárulása egyformán fontos.

A miskolci épületek a verseny alatt folytatott energiamegtakarítási kampányukat, illetve jövőbeli terveiket ismertették − hiszen a verseny végezte korántsem jelenti a megtakarítási törekvések végét. Mindkét épületben az energiafelhasználást racionalizáló intézkedések bevezetésén túl nagy hangsúlyt kaptak a kreatív, kollégák tudatformálását elősegítő házi versenyek és egyéb rendezvények. Az előadók kiemelték a Spórolunk@kiloWattal kampány munkahelyi közösség építésére gyakorolt jótékony hatását − amit sok más résztvevő is megerősített.

A GreenDependent Intézet emellett az elmúlt évről egy rövid összegzést tartott, benne a versenyző középületek dolgozói által a kampány elején és végén kitöltött kérdőívek eredményeiről is szót ejtve. A kérdőívek azt mérték fel, hogy hogyan változott a dolgozók energiamegtakarítással kapcsolatos tudása és gyakorlata, továbbá egyáltalán mennyire találták hasznosnak, élvezetesnek a kampányt. Az előzetes eredményekből az látszik, hogy a verseny hatására növekedett azon dolgozók aránya, akiknek az alapvető energiamegtakarítási gyakorlatok (pl. lámpák leoltása, számítógép és egyéb elektromos berendezések áramtalanítása munkaidő után) napi irodai rutinjuk részévé váltak, sőt, igen magas arányban otthonaikban is átültették az irodában elsajátított energiamegtakarítási tevékenységeket, és gyakori beszédtémává vált az energiamegtakarítás a kollégák között és a családban egyaránt. Ezúttal is sokan kiemelték a kampány közösségformáló hatását, és a kitöltők immáron kollégáikat energiatakarékosabbnak ítélték meg, mint a verseny elején. A dolgozók úgy érzik, nagyobb vezetői és szakmai támogatást kapnak energiamegtakarítási törekvéseikhez.  A kérdőívet kitöltők 89 %-a azt válaszolta, hogy ezután is folytatni tudják majd a verseny alatt megkezdett energiamegtakarítási jó gyakorlatokat.

A projekt részeként a hazai partner arra is ügyelt, hogy maga a lebonyolítás is minél kisebb környezeti hatású legyen, azaz minél kisebb lábnyomot hagyjon. Ennek megfelelően minden kapcsolódó rendezvény karbon-lábnyomát  kiszámolta, és a résztvevő Munkahelyi EnergiaKözösségeknek összesen százhetven őshonos gyümölcsfa csemetét osztott ki, a közös felelősségvállalást erősítő szándékkal.

Magyarországon a Spórolunk@kiloWattal projekt védnöke dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója.


További információk, sajtókapcsolat:

GreenDependent Intézet:
Vadovics Kristóf
telefon: 20/512-1886
e-mail: info@sporolunk.org

A Spórolunk@kiloWattal zárórendezvény részletesebb, képes beszámolója innen érhető el:
https://sporolunk.org/article/47-beszamolo-a-zarorendezvenyrol

A Spórolunk@kiloWattal programról bővebben itt lehet olvasni:
https://sporolunk.org

 

PDF formátumban innen érhető el a sajtóközlemény.

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: