GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

Spórolunk@kiloWattal (Horizont 2020)

„Spórolunk@kiloWattal - Munkahelyi EnergiaKözösségek” címmel energiamegtakarítási projekt zajlott 2016-17-ben a közszféra dolgozói számára. A projekt célja az volt, hogy a közszféra dolgozói energiatudatosabban éljenek, és viselkedésük, szokásaik megváltoztatásával csökkenthessék munkahelyi – valamint igény esetén otthoni - energiafelhasználásukat. A projektben 9 EU-s országban 180 középület mintegy 17 ezer dolgozója mérte össze magát az egyéves verseny alatt, hogy ki tudja a legtöbb energiát megtakarítani az előző év fogyasztásához képest.
A magyar partner a projektben a GreenDependent Intézet volt. Magyarország mellett Ausztria, Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország, Lettország, Olaszország, Németország és Svédország közszolgái versenyeztek egymással 2016 márciusa és 2017 februárja között.

A versenyre hazánkból 19 középület mintegy 2000 dolgozóval nevezett be; az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Nemzetgazdasági Minisztérium, Budapestről a hegyvidéki, zuglói és a kispesti önkormányzat, továbbá Eger, Kecskemét, Miskolc, Pázmánd, Pécel, Pitvaros, Szarvas és Tata önkormányzata vett részt egy vagy két épülettel. A résztvevő épületek három versenykategóriában mérettettek meg: legtöbb energiamegtakarítás, legjobb kampány, valamint a legjobb és legfenntarthatóbb energiamegtakarítási akcióterv.

Az energiamegtakarítás tekintetében mindegyik épület elsősorban önmagával versenyzett, hiszen saját korábbi fogyasztásukhoz mérten kellett takarékoskodniuk az energiával a verseny egy éve alatt. Online "Megtakarítás Kalkulátor" segítette a fogyasztás (áram és gáz/ távhő) nyomon követését, az adatfelvitelt legalább havi rendszerességgel végezték az épületek erre kijelölt dolgozói. Ebben a kategóriában Pázmánd Polgármesteri Hivatala ért el első helyezést -13,2 %-kal. A legjobb kampány versenykategóriában a Miskolci Polgármesteri Hivatal egyik épülete végzett az első helyen. A legjobb és legfenntarthatóbb akciótervet pedig a Miskolci Polgármesteri Hivatal kisebbik épületének munkatársai készítették.

A GreenDependent Intézet a projekt végén összegzést készített, mely magába foglalta a versenyző középületek dolgozói által a kampány elején és végén kitöltött kérdőívek eredményeit is. A kérdőívek azt mérték fel, miként változott a dolgozók energiamegtakarítással kapcsolatos tudása és gyakorlata, továbbá egyáltalán mennyire találták hasznosnak, élvezetesnek a kampányt. Az eredményekből az látszik, hogy a verseny hatására növekedett azon dolgozók aránya, akiknek az alapvető energiamegtakarítási gyakorlatok (pl. lámpák leoltása, számítógép és egyéb elektromos berendezések áramtalanítása munkaidő után) napi irodai rutinjuk részévé váltak, sőt, igen magas arányban otthonaikban is alkalmazni kezdték az irodában elsajátított energiamegtakarítási tevékenységeket, és gyakori beszédtémává vált az energiamegtakarítás a kollégák között és a családban egyaránt. Sokan kiemelték a kampány közösségformáló hatását, és a kitöltők immáron kollégáikat energiatakarékosabbnak ítélték meg, mint a verseny elején. A dolgozók úgy érzik, nagyobb vezetői és szakmai támogatást kapnak energiamegtakarítási törekvéseikhez.  A kérdőívet kitöltők 89 %-a azt válaszolta, hogy ezután is folytatni tudják majd a verseny alatt megkezdett energiamegtakarítási jó gyakorlatokat.

Magyarországon a projekt védnöke Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója volt, akinek a hivatala (Alapvető Jogok Biztosának Hivatala) is részt vett a versenyben.

A GreenDependent Intézet két munkacsomagot (Work Package) vezetett a projekt során: a kampányanyagok (WP4 - Campaign Material), valamint a projektértékelés és kutatás támogatása (WP6 - Evaluation and Research Support) tartozott az Intézet vezetése alá.

További információk:

A projekt magyar nyelvű honlapja: https://sporolunk.org/

A projekt angol nyelvű honlapja: https://saveatwork.eu/

Email: info[@]sporolunk.org vagy info[@]greendependent.org

 

 

 

 

 

Az itt megjelenített tartalomért kizárólag a szerzők felelnek, így az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját. Sem a Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynökség (EASME), sem az Európai Bizottság nem vonható felelősségre az itt feltüntetett információ bárminemű felhasználásának esetleges következményeiért.