GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

TreeDependent - 2019-be 1563 fával felelősen

A GreenDependent különböző programjainak részeként pont 10 éve ültet őshonos gyümölcsfákat rendszeresen. A gondolat onnan jött, hogy ha fenntartható, kislábnyomos programokat, kampányokat, képzéseket szervezünk, akkor fontos, hogy ne csak a tartalmuk legyen fenntartható, hanem az is, ahogy megvalósítjuk őket. És a zöld szervezés részeként a rendezvényeket is zölden szervezzük, sőt, ha a résztvevőket arra bíztatjuk, számolják és kövessék fogyasztásukat és karbon-lábnyomukat, számoljuk mi is a rendezvényekét.

A rendezvények karbon-lábnyom számítását pedig természetes módon egészítette ki az, hogy kompenzáljuk is, őshonos gyümölcsfák ültetésével, így a biodiverzitás megőrzéséhez is hozzájárulva, valamint helyi élelmiszertermelési lehetőséget teremtve. Ahol tudjuk, a résztvevők bevonásával ültetjük el a fákat, ahol nem, ott iskolakertekbe és egyéb, nonprofit, társadalmi célú kertekbe ültetve el őket.

   

Saját rendezvényeinkhez kapcsolódóan így 10 éve ültetünk fákat, 2019-ben összesen 270 fát, az E.ON EnergiaKözösségek és ENERGISE Energia Élő Labor programunk résztvevői bevonásával. Idén 12 EnergiaKözösség és 44 magánszemély kapott fákat programjaink keretében.

Fenntartható Fenntartó programunkban, amely során önkormányzatokkal dolgozunk együtt az önkormányzati fenntartású létesítmények energiahatékonyságán, szintén osztottunk ki gyümölcsfákat a program rendezvényeinek karbon-lábnyomát kompenzálandó, összesen 40 fa került 4 önkormányzathoz.

    

Rendezvényeinken sokan látták-hallották tőlünk ezt a gyakorlatot, olyannyira, hogy egyre többen kerestek meg minket azzal a kéréssel, segítsünk nekik is zöldíteni a rendezvényüket, kiszámolni a rendezvény karbon-lábnyomát, illetve őshonos gyümölcsfákat ültetni a lábnyom kompenzációjaként. Ez az igény megnőtt, így önálló programmá vált 2019-ben a GreenDependentnél TreeDependent - fákkal felelősen néven.

   

2019-ben összesen 1563 fát ültettünk el, részben saját programjainkhoz kapcsolódóan (ld. fent), részben egyéb célokból:

  • 310 fa a GreenDependent programjai keretében,
  • 70 fa magánszemélyek utazásait kompenzálja,
  • 1183 fa pedig vállalatok megbízására lett elültetve.

A kisfák programjaink résztvevőinek kertjein és területein felül 91 óvoda és iskola, valamint 3 civil szervezet kertjeibe kerültek.

    

Ezen kívül, 2019-ben először:

  • keresett meg minket magánszemély és lakóközösség azért, hogy a háztartásának karbon-lábnyomát számoljuk ki és kompenzáljuk;
  • keresett meg minket gimnáziumi ballagó osztály, hogy a ballagásra lufi-eregetés helyett segítsünk nekik fákat ültetni;
  • kellett furgont bérelnünk a fák szállításához;
  • számoltuk és kompenzáltuk nemzetközi konferencia, illetve 1000 főnél nagyobb rendezvény karbon-lábnyomát; és
  • írtunk ki pályázatot a fák befogadására, mivel, bár nagyon jól együtt tudunk működni az Iskolakertekért Alapítvánnyal, lassacskán benépesülnek kertjeik, és így új kerteket kellett keresnünk. A pályázat kapcsán kiderült: fákra váró kertekben nincs hiány, több mint 700 pályázat érkezett kb. 10 nap alatt, így a pályázatot gyorsabban lezártuk, átmenetileg legalábbis, mint eredetileg terveztük.

2020-ban is folytatjuk az ültetést, köszönjük minden résztvevőnek az együttműködés:

Nélkületek nem működne, és jövőre veletek, valamint további résztvevőkkel folytatjuk!

 

 

 

 

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: