GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

CONVERGENCE (Ön)Értékelési útmutató

A Convergence (Igazságosság ökológiai korlátok közt) értékelése

Az alapfogalmak tisztázása

Az „Összehúzódás és Közelítés” (Contraction and Convergence™) elmélete egy tudományos alapokon nyugvó klímapolitikai keretrendszer, amelyet a Global Commons Institute dolgozott ki és terjesztett az ENSZ elé először 1990-ben, megoldási javaslatként arra, hogy hogyan lehetne az ember által kibocsátott szén-dioxid mennyiségét igazságosan és hatékonyan csökkenteni.

A CONVERGE projektben[1] végzett munkánk során az Összehúzódás és Közelítés fogalmakat a következőképen használtuk, illetve az alábbi kifejezésekkel helyettesítettük és tettük szélesebb körben érthetővé:

  • Az Összehúzódás, azaz az Ökológiai korlátok figyelembe vétele olyan fejlődést jelent, amely figyelembe veszi az ökológiai, planetáris korlátokat, és célja, hogy azokat ne sértse, ne lépje túl, azokon belül történjen a fejlődés.
  • A Közelítés, azaz Igazságosság olyan fejlődést jelent, amelynek célja, hogy az erőforrások (pl. élelem, tiszta levegő, ásványkincsek), és az erőforrások használata során keletkezett terhek (pl. szennyezések, klímaváltozás, valamint annak felelőssége, hogy a káros hatások csökkenjenek) egyenlőbben, igazságosabban legyenek elosztva helyi, nemzeti és globális szinten is.

Convergence: a CONVERGE projektben a Convergence szót új értelmezésben használjuk: magába foglalja mind az Ökológiai korlátok figyelembe vételét, mind pedig az Igazságosságra törekvést, így magyarul nehéz egy szóban kifejezni jelentését.

A Convergence keretrendszernek alapelve, hogy a Föld minden lakójának joga van a biokapacitás méltányos részére amellett, hogy alapvető emberi jogokkal is rendelkezik. Öko-szociális igazságosságon alapul, amely célja, hogy az anyagi és immateriális jólét országokon és generációkon belül és között is konvergáljon, kiegyenlítődjön és egy olyan szintre húzódjon össze, csökkenjen, amely a Föld eltartóképességét, azaz ökológiai kapacitását nem haladja meg.

 

A CONVERGE projektben kialakított Convergence leképezési, értékelési rendszer

Annak érdekében, hogy egy szervezet, program, közösségi kezdeményezés, közpolitika stb. megítélhető legyen abból a szempontból, hogy mennyire segíti elő az Ökológiai korlátokon belül megvalósuló Igazságosság felé való elmozdulást, a CONVERGE projekt során kialakítottunk egy egyszerű leképezési és értékelési rendszert.

A rendszerről és esettanulmányokon keresztül bemutatott használatáról ITT olvashat bővebben (angol nyelven).

Ahhoz, hogy a rendszert hogyan tudja saját szervezetének vagy saját kezdeményezésének értékelésére használni, ITT talál útmutatást és példákat (angol nyelven).

Kérjük, ha úgy dönt, hogy értékeli szervezetét, projektjét ebből a megközelítésből, írjon nekünk! Kérheti segítségünket is ehhez a munkához!