GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

Spórolunk@kiloWattal nyitórendezvény február 11-én

Hamarosan kezdetét veszi a „Spórolunk@kiloWattal - Munkahelyi EnergiaKözösségek” kampány. 2016. február 11-én 10 és 14 óra között tartjuk a Spórolunk@kiloWattal projekt nyitórendezvényét az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. A rendezvény helyszíne maga is részt vesz a 2016. március 1-jén induló egyéves versenyben. 
 
 
A kampány célja, hogy előmozdítsa  a viselkedésváltozással elérhető energiamegtakarítást a középületekben. Hazánkban tizenkét önkormányzattól és egy budapesti intézménytől összesen húsz épület nevezett be.
 
A verseny nyitányát a február 11-i Nyitórendezvény fogja jelenteni, amelyen a résztvevő közintézmények vezetői, szakértői és EnergiaKözösségei vesznek részt. Lesznek előadások, kiosztásra kerülnek az energiatakarékosságot elősegítő eszközöket tartalmazó kezdőcsomagok, valamint zárásként sor kerül helyi/ bio és fair trade élelmiszerekből álló ebédre, amelynek keretében a résztvevő épületek jobban megismerkedhetnek egymással.
 
A kampány során a benevezett középületek saját magukkal, egymással és további nyolc európai oszág (Ausztria, Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország, Lettország, Németország, Olaszország és Svédország) mintegy 160 résztvevő épületével egyaránt megmérkőzhetnek, három különböző kategóriában. Az első, energiamegtakarítás kategóriában saját korábbi fogyasztásukat kell alulmúlniuk, míg a legötletesebb kampány és a legjobb akcióterv kidolgozása terén az épületek egymással szállnak versenybe. Akárki is lesz a győztes a végén, mindenki nyer, hiszen minden résztvevő tudása  gyarapodni fog, amelynek segítségével a verseny befejezte, 2017 februárja után is további megtakarításokat érhetnek el munkahelyükön, és akár otthonaikban is.
 
További információ és részletek: http://www.sporolunk.org

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: