GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

E.ON EnergiaKözösségek: elindult a klíma-koordinátorok és energiavadászok képzése

Ahogy korábban közzétettük, idén az E.ON csoporttal partnerségben folytatja a GreenDependent Intézet az EnergiaKözösségek háztartási energiamegtakarítási versenyt. A program az előző évekhez képest néhány változást és újítást tartalmaz:

1. A családokat, háztartásokat nagyrészt gyerekek és fiatalok képviselik az EnergiaKözösségekben, így ők lesznek például felelősek a mérőórák leolvasásáért;

2. a gyerekek és fiatalok a közösségek vezetésében, összetartásában is szerepet kapnak: a felnőtt klíma-koordinátor mellett egy fiatal energiavadász képvisel minden közösséget;

3. a verseny végeredményébe a tényleges megtakarítás mellett 4 tematikus, kreatív feladat eredményét is beszámítjuk; és

4. a közösségek munkáját a GreenDependent szakértői mellett E.ON önkéntesek is segítik majd.

A klíma-koordinátorok és energiavadászok felkészítését december elején elkezdtük!

A versenybe az ország egész területéről lehetett nevezni, nagy örömünkre már 31 közösség vállalta a kihívást. Hogy pontosan honnan, az a térképen látható.

Az energiavadászok mellett a klíma-koordinátori szerepet részben szülők, részben tanárok vállalták. Idén többen közülük egyszerre több csoportot is koordinálnak. Szintén nagy örömünkre a 31 csoport közül 9-et részben vagy teljesen olyan koordinátor és energiavadász vezet, aki már korábban is részt vett a Kislábnyom vagy EnergiaKözösségek programokban! További információk és részletek: www.energiakozossegek.hu

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: